A szén-dioxid kivonását támogató technológiák megdrágítják a fosszilis alapú hidrogén előállítást – avagy mitől bűzlik a hidrogén-biznisz?
A problémafelvetés időszerű minden szempontból: a klímakatasztrófa rémképe az utóbbi időben beindította a különböző megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos fejlesztéseket, és ez jelentős figyelmet kap a nemzetközi sajtóban és a szabályozói oldalon egyaránt. Sorra jelennek meg a cikkek és híradások arról, hogy a fenntarthatóság, a karbonsemlegesség és környezetszennyezés visszaszorítása érdekében milyen, korábban elképzelhetetlen volumenű lépések és vállalások látnak napvilágot. Közben pedig a megújuló ipar hátterébe is bepillantást kaphatunk azzal, hogy egyre-másra lehet olvasni különböző innovatív technológiai fejlesztésekről is.
Az egyik ilyen, az utóbbi időben nagy figyelmet kapó technológia a hidrogén, illetve a hidrogén-alapú technológiák. Erről a kelleténél kevesebb szó esik itthon, annál több viszont a nemzetközi szaksajtóban.
A Clean Technica nevű szakportálon a címben idézett állítást járják körül abban a még március végén megjelent elemzésben, amelyben sorra veszik a ma már csak hidrogén-hype-nak nevezett folyamat állomásait: a cikkíró szerint a hidrogén-technológia lufija mögött a fosszilis energiaszektor áll, amely lobbistákon keresztül befolyásolja például az EU döntéshozóit is. Ezt a feltevést az idézett dokumentumok mellett az is alátámasztja, hogy az olajfinomítókban alkalmazott hidrogén-technológiák adják a globális hidrogén piac felhasználásának 55%-át.
Az olajfinomítókban a hidrogén előállítás magas CO2 kibocsátású földgáz reformálással történik, és az így – a széndioxid megkötése nélkül – előállított hidrogént szürke hidrogénnek nevezik. Ez természetesen növeli a földgáz forgalmát – ami, a profitot is -, csakhogy minden előállított 1 kg szürke hidrogén mellett keletkezik több mint 9 kg széndioxid is.
Az említett hidrogén-hype mögött élenjáró lobbierők a széndioxid kivonásával járó, az ún. carbon capture (CCS) technológia támogatását szorgalmazzák. A carbon capture technológiával előállított hidrogént kék hidrogénnek nevezik. Ehhez persze természetesen sok állami támogatást igényelnek.
Ezek mellett a széndioxid legnagyobb és legkézenfekvőbb eltüntetési módja a föld alá való besajtolás, aminek a legnagyobb haszonélvezői ismét az olaj- és gáz cégek, mert a besajtolt CO2 a mezőkben a még bennlévő, de gazdaságtalanul kitermelhető olajat és gázt is a felszínre tudja hozni – ehhez szintén kapnak támogatást. De enélkül is profitot tudnak termelni a már felhagyott olaj- és gázmezők, mert ezek használatáért a klímatervek elősegítése miatt fizetnek.
E logikát követve a szakportál újságírói arra a következtetésre jutottak, hogy a kék hidrogén-biznisz valójában a pénzről szól, amelyet a fosszilis energiaszektor és befektetőik működtetnek….
A cikk folytatásában részletesen elemzik a hidrogén-előállítás költségeit, és bizony arra a következtetésre jutnak, hogy a fosszilis-alapú hidrogén-előállítás költsége a szürke hidrogén esetében a legolcsóbb, és a jelenlegi formájában ezen profit is keletkezik, de ez biztosan messze nem éri meg a CCS technológiákkal, amelyek a zöld-hidrogénnél – amelyet megújuló energiaforrásokból állítanak elő- is drágábbak. A „messze nem éri meg” azt jelenti, hogy akár 9-szeres is lehet a különbség árban. De nincs új a nap alatt: a fosszilis alapú hidrogén előállítás költségeinek csökkentésére is van megoldás, például, ha adó formájában áthárítanák a felhasználókra, azaz az adófizetőkre….
A legjobb megoldás természetesen az, ha a támogatások túlnyomó részét a zöld technológiák elterjesztésére és olcsóbbá tételére fordítanák a támogatók, egyébiránt az EU legalábbis azért hajlandó támogatni a kék hidrogént, hogy az átmeneti időszakban még ilyen áron is több hidrogén kerüljön a felhasználói piacra, csökkentve ezzel az ipar, a közlekedés és szállítás karbon lábnyomát.